Szeretnék megosztani Veletek egy történetet. Igencsak személyes, ráadásul rámutat néhány rossz tulajdonságomra és gyengeségemre, így nehezemre esik írni, beszélni róla. Ugyanakkor tanulságos lehet azoknak, akik alkalmanként falási rohamokkal küzdenek, illetve krónikus csokiéhségitiszben szenvednek, így mégiscsak leírom. Hiszen éppen ezért hoztam létre az Alakváltót.

Én tisztában vagyok a napi energiaszükségletemmel és figyelem is, hogyan alakul a nap folyamán a kalóriabevitelemet – az aznapi edzésemet is belekalkulálva. Egyensúlyi táplálkozást folytatok: ha kívánom és belefér, török magamnak 2 kocka csokit ebéd után, hétvégén pedig rántotthúst eszek Anyuéknál. És ha van, meggyes pitét is, igen. De csak annyit, amennyi belefér a kalóriáimba, makróimba. És szinte mindig belefér, mert rengeteget mozgok.

Ám múlt héten, egy esős nap kora délutánján azon kaptam magam, hogy valami nincs rendben. A szokásos reggelimet fogyasztottam aznap, elmentem edzeni, dél körül megittam a banános-proteines turmixomat, ami bőven elég ahhoz, hogy kibírjam 14 óráig, amikor is ebédelni szoktam. Az én nagy adagos ebédjeim pedig hajajj, de milyen szépen kitartanak a 18 órás vacsoráig!

Ezúttal azonban alig bírtam ki ebédig és még utána is olyan éhes maradtam. Tudom mit ettem, megvolt bőven a kalóriaadagom, semmi logika nem volt benne, mégis éhes voltam. Éhes és nyűgös.

Aztán rájöttem, hogy nem azért vagyok nyűgös, mert éhes vagyok, hanem azért vagyok éhes, mert nyűgös vagyok. Értitek, ugye?

Összejöttek a dolgok – ahogy mondani szokás. Tudjátok, én borzalmasan hangulat ember tudok lenni. Ha valami rossz történik velem, képes vagyok utána túldramatizálni minden mást is magam körül. Aggódok, idegeskedem és nem mellesleg a szeretteim idegeire megyek. Most is erről volt szó.

• Izgulok a közelgő vizsgáim miatt.
• Jelentkeztem két, hamarosan induló továbbképzésre.
• Közben próbálom tartalommal megtölteni a blogot.
• Elvállaltam, hogy segítek két kedves ismerősöm egymástól teljesen független projektjében.
• Meg az eső is esett és a fejem is fájt.
• Ráadásul meg is jött, ami valljuk be, önmagában is elég indok ahhoz, hogy milkát bontsunk!!

Álltam a konyhában, tudtam, hogy nem lehetek éhes, hiszen nemrég ettem, de nem volt nyugtom.

Amikor ilyen ideges vagyok, várom, hogy hazajöjjön a saját, külön bejáratú lelkisegély szolgálatom, a férjem. Ő tipikus bal agyféltekés, logikus, hidegfejű pénzügyes típus – a legszerethetőbb kocka a világon. Nincs senki, aki nála édesebben tudja közölni velem, hogy megint hülye vagyok és a semmiből csinálok problémát.

Ezúttal is sikerült megnyugtatnia. Elmagyarázta azt, amit végig az orrom előtt volt, csak a depim miatt nem láttam.

És tudjátok, hogy mi történt abban a pillanatban? Elmúlt az éhségem.

Na ennyit a fogyatékomról. Amiről beszélni szerettem volna, az inkább az éhség és az étvágy közötti különbség.

Ugyanis akkor, amikor elég táplálék elfogyasztása után, lelki gondoktól meggyötörten csokit kíván az ember lánya, azt nem éhségnek, hanem étágynak, kívánósságnak nevezzük.

Ez az az állapot, amikor találsz elég indokod ahhoz, hogy kibontsd, amit szeretnél.

„Mert nehogy már ne!”

„Francba a diétával, milyen élet az, ahol nem ehetem meg, amit megkívánok?”

„Nem ér ennyit az egész!”

„Áh, majd holnap folytatom a fogyókúrát!”

„Méghogy kínozni magam, inkább megtanulom elfogadni a testem olyannak, amilyen, ahogy abban a magazinban olvastam!”

Ez az a pillanat, amikor engedsz a csábításnak és amit majd megbánsz este, amikor fürdéshez levetkőzve a tükörbe nézel.

A táplálékfelvétel bonyolult idegi- és hormonális szabályozás alatt áll és alapvetően az energiaszükségletünk függvényében történik. Azonban ennél sokkal bonyolultabb dologról van szó, mert nagyban befolyásolják lelki- és társadalmi hatások.
Egy illat, egy kép, egy stresszes időszak, egy bulizós este a haverokkal, egy ebéd a Mamánál.
Nehéz pillanatok. Nem is kell minden alkalommal ellenállnod nekik. De állj meg egy pillanatra és gondold végig, hogy valóban szükséged van-e arra a nasira. Kibonthatod a gyerek Kinderét és befalhatod, de attól még a vizsga közeledik, az eső meg nem áll el.

 Ha fogyni szeretnél, vagy éppen életmódot váltasz, az néha lemondással jár majd. Nemet kell mondani egy-egy élvezeti cikkre.
De lebegjen a szemed előtt, hogy azért mondasz le róla, hogy aztán idővel valami másban megtalálhasd az örömöd: az új alakodban, amit a saját erődből újítottál fel; az egészségedben, amit a megváltozott életmódodnak köszönhetsz.

Én aznap végül nem ettem csokit.
De másnap igen. Egy kis kindert. Nyugodtan és büszkén.

Ha tetszett a cikk, like-old és kövesd az Alakváltó Facebook oldalát, ahol hetente többször jelentkezem hasznos tipekkel, motiváló gondolatokkal és receptekkel.

https://www.facebook.com/a.alakvalto/